Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2025. augusztus 16-17. Mura túra, választhatóan 1-2 nap

mura-hodvar-kikotonel-.jpgMura kenutúra; választhatóan 1-, vagy 2-napos Mura vízitúra.
Az ŐRÜLTEN gyönyörű és elmondhatatlanul kalandos Mura-kenutúrának jöhetsz csak az első, vagy csak a második napjára is, de ha már lúd, legyen kövér! Gyertek mindkét napra! Az első napon a Muraszemenye - Molnári (31 km), a második napon a Molnári - Őrtilos (15 km) szakaszon evezünk. 

MURASZEMENYE HOME MURARATKA (Magyarország) - HUF 41944 ártól | BOOKED

Ha pedig még nem rutinos a csapat, vagy mindig csak gyenge sodrásos vizeken kenuztál (a Murához képest is a Felső-Tisza is gyenge), akkor mindenképpen egy, ha tetszik, "a" nulladik napra "kell" jönni. A Murán ugyanis kizárólag jól irányított kenuk legénységei szállhatnak vízre. Nem tréfa. Egy nulladik napon a Mura kisebb sodrású mellékágaiban, ill. festői tavakon meg tudunk tanítani kenuzni. A kormányosén kívül, megtanítjuk a vezérevezős feladatát. Ezt meglepően kevesen ismerik. A tanulás után sokat gyakorolsz. Tegyük hozzá, a gyakorlási terep már önmagában is horror-gyönyörű. Tehát a nulladik napon egy füst alatt félelmetesen csodálatos vízitúrád is lesz tavakon, kisebb ágakban, ill. akár fel-, és beevezve a Kerkába is.   

Nulladik napi érkezés
mura-vizitura-32-mi-101.jpgNagyon érdemes a nulladik napon jönni, pláne ha az ország keleti feléből, vagy Budapestről, ill. a budai agglomerációból érkeztek. Ugyanakkor feltétlenül a nulladik napon jönni, ha nem rutinos, profi vízitúrázókból áll a csapat, mivel nekik az "élesbeni" Mura-túra előtt meg kell tanulniuk a kenukat irányítani, a vezérevezősök és a kormányosok munkáját az élesbeni vízre szállás előtt meg kell tanulni és gyakorolni is kell. Mégpedig sokat kell gyakorolni.

 

mura-totszerdahely-3.jpgA Mura kifejezetten gyors folyó. Mivel biztonságkritikus kérdés, megismételjük. A Murán a vízre szállás KIZÁRÓLAG úgy biztonságos, ha vagy eleve vízitúrás rutinnal érkezel (amihez a Bodrogköztől a Tisza-tavon át a Gemencig sok helyen meg tudunk tanítani kenuzni). Vagy, ez a második lehetőség, hogy egy nulladik napot kenuzástanulásra és (sok) gyakorlásra szántok. Tehát ha nem tudunk más helyszínen megtanítani, akkor a nulladik napon kell jönni. Jól tanítunk. Ráadásul a betanulás helye, a mellékágak a pazarnál is gyönyörűbb, megkapó, vadregényes, csodaszép helyek. A betanulási és gyakorlási nap túranapnak is frenetikusan zseniális.

 

Szállás a Mura-vízitúrán
14260803.jpgA Mura vagy a Dráva mentén bárhol tudsz a booking.com-mal foglalni. Értelemszerűen a horvát oldalon is kereshetsz, de mivel a Murakeresztúri hídról a térképen nem látszik, hogy az vasúti híd, hiába foglalsz jobbat és olcsóbbat Horvátországban, legközelebb csak Letenyénél tudsz autóval átmenni, ami, ha nincs is távol, de lehet, hogy pont nem éri meg a plusz autózgatás. Mi - attól függően, hogy az adott időpontban hol és hány szabad hely van - Muraszemenyén (itt 7 szobában 17-en férnek el), Letenyén, Molnáriban, Murakeresztúron foglalunk szállást. Ha kéred, pontosabban kizárólag akkor, ha időben, vagyis nagyon jóelőre kéred/kéritek, akkor nektek is "stoppolunk" helyet, ami azt jelenti, hogy a vendéglátóknak jelezzük az igényt, ők ideiglenesen fenntartják a helyet, de nektek kell formálisan foglalni. A szállás költségét - amit a túradíj nem tartalmaz - nektek kell a szállásadók felé rendeznetek. 

 

1. napi Mura-kenutúra; Muraszemenye-Molnári, 31 km 

hodvar-kikoto-4242.jpg

Elképesztő lesz. Nem hiszel majd a szemednek. Besírsz. 10:00-kor, a napi célban, jelesül Molnáriban, Molnári községen belül az Alkotmány utca folyó felöli végénél a Mura partján találkozunk! 

20170618_125516.jpgAz idetartó konvojhoz is csatlakozhatsz, (9:20-kor indulunk Vízvárról) másrészt Molnáriban hagyunk néhány autót, lesz aki átül máshoz, és Molnáriból fog indulni az egy kicsit megváltozó konvoj. Ugyanis teleautós rendszerben logisztikázunk.

Már délelőtt hagyunk Molnáriban kocsit vagy kocsikat, hogy amikor majd a kenukkal a Murán Molnáriba érünk, akkor már legyen(ek) ott kocsi(k). 

mura-totszerdahely-1.jpgEgy szó, mint száz, Molnáriból a lehető legkevesebb kocsival ugrunk fel Muraszemenyére. Ott felszerelés átadás-átvétel, bepakolás, még egy ellenőrző leltár, még egy üveg ásványvíz, még egy kis naptej, még egy-két túravezetői intelem és instrukció után vízre tesszük a hajókat.

mura-totszerdahely-kozeleben-kis-ag.jpgHa valaki csak ezen a napon kezdi a vízitúrát, tehát neki nem volt tegnap kenuzástanulás és gyakorlás, ellenőrízzük, hogy tényleg biztonságban van-e az adott hajó vagy csapat. Megnézzük, hogy hogyan irányítjátok a kenukat. Reméljük a jelentkezési folyamatban komolyan vettétek: a vízitúra veszélyes üzem. Bízunk abban, hogy egyik hajó legénységének sem kell a parton maradnia. Emberélet a tét. De ha Hála Égnek tényleg  magabiztosan uraljátok a kenukat, akkor 'off we go'! SHOW TIME. Fontos. Ha valaki csak ma csatlakozik a vízitúrába és budapesti vagy budapest-környéki, akkor 6:30-kor már az M7-esen kell lennie. mura-vizitura-35-.jpgKönnyen lehet, hogy a Balaton felé a forgalom erős lesz az autópályán a kenutúra napján (is). Bocsánat, de az elkésőket nem tudjuk megvárni. A vízitúra végén a teleautó rendszerünk segítségével könnyen visszajutsz az autódhoz, hiszen már lesz a napi célban (Molnáriban) autó vagy autók, ami(k) visszareppenti(k) a sofőröket az Alsószemenyén hagyott többi kocsihoz. 

2. napi Mura-túra: Molnári - Őrtilos, 15 km 
mura-2332.jpgHa kocsikkal jöttetek a vízitúrára, akkor (ismét) 10 órakor, a kenutúra napi céljában, ezen a napon Őrtiloson, a vasútállomás parkolójában találkozunk. A teleautó rendszernek köszönhetően a logisztika olcsó lesz és gyors. Az első naphoz hasonlóan minél kevesebb autóval megyünk fel a vízre szállás helyére, hogy amikor a kenukkal célba érünk, akkor már legyenek itt (ott) kocsik. A második napi Mura kaland is agyeldobó. A Mura - ha voltál az első napon, akkor igaz a mondat, hogy "ismét" - őrült szép muri lesz. De!
mura-vizitura-mura-molnari-12-.jpgMint mindig, ismét maximális odafigyelést kérünk szépen. Különösen igaz lesz ez akkor, amikor Murakeresztúr magasságában a beakadt fák közelében jövünk le. Lehet, hogy lesz olyan, hogy a biztonság érdekében háttal jövünk le, hiszen előre evezve, túl tudjuk lapátolni a sodrást, és meg tudjuk oldani, hogy ne hátráljunk be a mederbe akadt fákba, de a kenuban előre nézve és hátrafelé evezve sokkal nehezebb ezt megoldani.

mura-vizitura-mi-101.jpg

Nyugi, ami leírva bonyolultnak tűnik, azt gyakoroljuk, és Te is, Ti is ügyesen meg fogjátok csinálni. Mindenki megtudja. Apropó, "mindenki". A Mura vízitúrára csak úszni (jól) tudó, csak az önmentés képességével bíró vízitúrázók jöhetnek. A Mura csak úgy biztonságos, ha a mozgásodban az alkati, fizikai adottságok nem korlátoznak. A gyors sodrás miatt a pihenőkkel, fövenyes relax-szal, több pisilési, napozási szünettel is 14 óra körül vége lesz a vízitúrának. 

 

Túradíj irányárak
Hívj, +36209342760minden kérdésre szívesen válaszolunk, továbbá a Mura-evezés tervezett időpontja függvényében mondjuk (és term. e-mailben át is küldjük) a túradíj összegét, amelynek az irányárát a túradíj irányárak linkre kattintva máris láthatod. 
 

Jelentkezés a Mura vízitúrára
mura-vizitura-45-.jpg1. Először is kérünk szépen egy hívást a következő számon: ​
+36209342760

Egyeztessünk (időpont, létszám, időtartam, közlekedés, szállás- és étkezés, vízitúrás gyakorlat, a résztvevők....). Kérjük az általános szerződési és részvételi feltételek, és a "mit kell hozni" részek alapos elolvasását, majd ezek elfogadása esetén a jelentkezési lap átküldését a raba_vizitura@yahoo.com e-mail címre. (Igen, a Mura kenutúráink esetén is kérjük nyugodtan használd a raba_vizitura@yahoo.com e-mailünket, a Mura vízitúráinknak nincs külön e-mail címe)
mura-vizitura-6555-.jpgVisszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követően (tehát kizárólag az írásos vísszaigazolás után) kérjük a Mura túradíj utalását.  
(MediaComm Kft., 12001008-00106900-00100007).
A banki utalás során a banki közlemény rovatba kérjük szépen a vízitúrára jelentkező számlázási címét irányítószámmal, a kenutúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és Mura vízitúra helyét (tehát a Murát) beírni. Egy példán keresztül mutatjuk is a banki közlemény rovat helyes kitöltését:  

4321 Felsősoros, Címer u. 34. 2025. augusztus 16-17. Mura kenutúra