Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2025. július 29-30. Dráva vízitúra, 2-napos drávai kenutúra

Dráva kenutúra, Dráva vízitúra: Őrtilos-Vízvár 45 km + Vízvár-Barcs 38 km.

Az első napon Őrtilos és Vízvár között kenuzunk (45 km), a második napon pedig Vízvártól Barcsig vízitúrázunk (38 km). A kétnapos drávai kenutúra egészen pontosan két, egymást követő napon tartott egynapos Dráva vízitúra, tehát a Dráva partot az első napi Dráva túra végén ELHAGYJUK. Mindenkinek Vízváron lesz a szállása. mura-drava-torkolat-2.jpgA sátras vendégek is "bent" Vízváron, egy panzió, ill. vendégház udvarán sátraznak. Igen, természetesen itt is van / lesz szúnyog, de a faluban nagyságrendekkel jobb a szúnyoghelyzet. Itt maximum fújkáljuk magunkat, csapkodjuk őket, de itt nem sírják el magukat a hölgyek, nem kerülnek sokkos állapotba a gyerekek, nem minket akarnak az urak meglincselni, mert nem szóltunk, hogy a Tejútrendszer összes szúnyogjának 99%-a a Dráva-parton van. 

Nulladik napi érkezés, és végig "fix" szállás a Dráva túrán

Kérjük szépen, hogy fussatok be a nulladik napon, mivel az M7-es egyre gyakrabban kaotikus katasztrófa, a MÁV pedig vicc, miközben mi az első napi programból - amelyben a betanulás biztonságkritikus kérdés - nem vehetünk el. A szállást - természetesen - mindenki intézheti magának. Kizárólag azoknak, akik jóelőre, akik IDŐBEN jelzik a szállásigényt, azoknak "stoppoljuk" a szállást.

Kép a szállásról a galériában

Mit jelent az, hogy "stoppoljuk" a szállást? A felénk jelzett szállásigényeket továbbítjuk a szállásadóknak, ők félreteszik nektek a szállást, amely szállást, majd nektek kell a szállásadók felé közvetlenül kifizetni. 

Mi szállás Vízváron foglalunk, nem túl nagy csapat esetén egy olyan helyen, ahol vannak vendégszobák is, és lehet sátrazni is. Tehát egy csapaton belül is igény szerint választhat magának mindenki olyan szállást, ami jólesik, szobát vagy sátrazást:
a) Egyrészt van három, nagyon kis normális vendégház, nem egy luxus hely, de földönjáró túrázóknak tökéletes.

Kép a szállásról a galériábanMinden házban a földszinten van egy franciaágyas, amerikai konyhás nappali, itt tud aludni két fő. Illetve minden ház emeletén van két-két szoba, minden szobában két külön ággyal. Az emeleteken így 4-4-4 fő tud aludni. Összesen tehát a három darab, egyenként 6-fős házban 18 fő fér el kényelmesen. Minden házba pótágy is betehető, így a létszám 21 főre nőhet. Továbbá vannak Vízváron további vendégszobás szállások, így nagyobb csapat elhelyezése is megoldható. 

Éden Park Vízvár - VendéglátókA vendégszobás szállás díja 11.000 Ft/fő/éjszaka, a park területén található zárt parkoló használata, továbbá a parkban lévő "kibélelt tó" használata a szállóvendégeknek ingyenes.  
b) lehet sátrazni is a közel egyhektáros birtok területén (4000 Ft/fő/éjszaka). 
Vacsora: önellátó vagy közös vacsora, főzési lehetőség a szálláson pazar (és hozzá közös fedett, szúnyoghálós helyiség, ahol meg lehet enni a vacsorát) 

 

Ha még nem kenuztatok vagy még nem tökéletes a hajó irányítása gyertek a NULLADIK napi oktatásra, gyakorlásra és gyakorló túrára! Kezdőknek, kevésbé rutinos, ill. gyors sodrásos folyókat eddig még nem próbált kenuzóknak a Dráva vízitúra előtt betanítás. 
img_20180913_102117.jpgMind a vezérevezős (!), mind a kormányos, mind a legénység tagok munkáját megtanítjuk. A bemutatóval kísért oktatást gyakorlás követi, majd indul a gyakorlással, coaching-gal összekötött vízitúra. Több legyet is ütünk egy csapásra. Egyrészt biztonságossá, másrészt - szenvedés helyett - őrülten élvezetessé tesszük a Dráva-vízitúrát. Harmadrészt pedig az a táj, ahol tanulunk hihetetlen. Földöntúlian gyönyörű helyeken teszünk meg egy fantasztikusnál is jobb kört. Tényleg csodálatos lesz a táj...

20130802_140301.jpgSzakmailag felkészülten, türelemmel tanítjuk meg, hogy hogyan kell a kenut irányítani. Mivel a Dráva - pláne áradás idején - sebes folyó, a vízre szállás úgy biztonságos, ha ezt a napot tanulásra és (sok) gyakorlásra szánod. Csak így működik. Jól tanítunk. Szerénytelennek tűnünk, de kérjük, hogy bízz bennünk. Hidd el, hogy velünk nem fogod a vízitúrát 20-30 perc meddő szenvedés után feladni, csak azért, mert a túravezető voltaképpen Mekk Elek a kenuzás megtanításában.

Másik sapkáinkban mindannyian tanárok, trénerek vagyunk. drava-vizitura-betanulas-elott-meg-mindenki.jpg

Ha a nulladik nap befutottatok, akkor reggeli után (ha nem akarjátok magatoknak készíteni a reggelit, akkor lehet reggelit rendelni egy Andrea nevű hölgy által üzemeltett r-Andi nevű presszóban) öltözzetek be, ill. át a vízre szálláshoz. Vagy a kocsitokkal gurultok le (kocsival nincs két perc a Dráva utca közepétől a Dráva part) vagy ivóvízzel, ebéddel / uzsonnával, naptejjel felszerelkezve közösen sétálunk le a Dráva utcán a vízhez. drava-vizitura-22383.jpg10-kor, aki bújt, bújt, aki nem, nem, egy másodperccel sem később, 10:00-kor kezdjük az oktatást, bemutatót, majd 10:30-kor felszerelés-osztás. Vízre tesszük a hajókat és kezditek a gyakorlást. Mi is kint leszünk / vagyunk a vízen, ha kell elcsípjük a szökevény (elsodort) kenuk grabancát. Mindenben segítünk. A gyakorlás addig tart, amíg "minden tökéletes", amikor a túravezető látja, hogy minden hajó irányítása már egészen oké", a kenuk arra mennek, amerre a legénység akarja, akkor kellemes, nem nagyon nagy sodrású drávai mellékágakon indul az első vízitúra és közben zajlik a folyamatos gyakorlás, finomhangolás, tökéletesítés. Vízitúrás kaizen a la perfekcionizmus. Tehát a gyakorlás egyúttal már egy überklassz vízitúra is lesz. 

 

1. napi Dráva-kenutúra: vízitúra Őrtilos és Vízvár között (45 km)
vizvar-drava-tura-2.jpgVízváron, a nektek térképen elküldött szálláshelyen találkozunk 9-kor és beköltözés vagy a sátrak kidobása, de legalább letevése, a romlandó élelmiszer hűtőszekrényekbe pakolása után mindenki "kenusba" öltözik, összekészíti a kenuba hozni tervezett kis motyóját (víz, kaja, naptej) és kiballagunk a Pécsről jövő vonathoz, megvesszük a jegyeket és 41 percet utazunk Őrtilosig. Őrtilos egyetlen Dráva-partja és a vasútállomástól egy köpésre van egymástól, itt kérjük, hogy segítsetek a trélerről lekapni a kenukat. Felszerelésosztás után vízre tesszük a hajókat, jöhetnek a napi tudnivalók, még egy naptejezés, bemelegítés, wc... Vízitúránk a Mura és a Dráva találkozásánál kezdődik, egy picit felevezünk a Murába, ill. átkanyarodunk a Dráva horvát oldalára.

drava-vizitura-22.jpgCsodás tájon, zátonyok között csalinkázunk. Az idő 90%-ában horvátországi kenutúra felér egy Tejút-galaxison kívüli vízitúrával. A tekintélyes sodrás segít a nagyobb napi adag teljesítésében, mindenesetre 45 kilométer a sodrással együtt sem semmi, erre a szakaszra akkor jelentkezz, ha a társaság minden tagja legalább "átlagos" kondíval rendelkezik. 
Zákány; a botovoi-híd (Zákány) pilonjai között pontosan a túravezető által mutatott helyen kell átjönni. 
zakany-utan.jpgEbéd. 
A botovói hídhoz hasonlóan óvatosak leszünk a Répási-hídnál, a túratáv 30-ik kilométerénél. Vízvár előtt letérünk a főágról és felfedezünk egy hihetetlenül izgalmas fattyúágat, majd
érkezünk Vízvárra (191-es fkm). A délelőtt elkövetett (ugye milyen zseniális) logisztikai furfangnak köszönhetően már csak kicsit sétaficánkolunk a szállásunkhoz vagy szállásainkhoz. 


2. napi Dráva-kenutúra: vízitúra Vízvár és Barcs között (38 km)
vizvarhoz-kozel-332.jpgReggeli után leballagunk a Dráva partra és kezdődhet a Dráva álom. Földöntúli tájon evezünk, tágas sóderpadok, méltóságteljes és a zátonyok közötti kanyarok után a Heresznyei-magaspartnál jó esetben szép számmal láthatunk parti fecskét és gyurgyalogot, amely a 6-7 tojásból álló fészekalját mélyen beássa a part falába. (A "szép számmal" kapcsán egy fájdalmas igazság. Még 10 éve is többezres állomány költött itt, ma már ennek csak töredéke fészkel.)
heresznye.jpgVízitúránk első hosszabb, nem csak wc-szünetes pihenője Heresznyénél (185 fkm) a bal parton lesz, ahol régebben "hivatalos" táborozóhely is volt.
Heresznye térségében nem kizárt a sóderbányászat. Ha igen, akkor figyelmet igényel az evezés, szigorúan a túravezető nyomvonalában kell haladni. 

A hosszabb pihenők mellett a nap során természetesen rövid wc-szünetet sokszor tartunk, hölgyek balra, urak jobbra... 
barcs-fele.jpgEbédszünet Babócsa, Jelkusnál majd újabb tervezett relax Jaminánál. 17:00 óra előtt érkezünk Barcsra. Két logisztika is lehetséges. Vagy az autók sofőrjei Barcsról busszal visszaugranak a Vízváron hagyott autókért, minden autó Barcsra jön, ahol felveszik a sofőrök az utasaikat, és akkor Bp. felé a 6-os, M60-as, M6-os a legjobb, vagy eleve a család minden tagja buszra száll, és akkor nem kell visszajönni a sofőröknek Barcsra, hanem a többségükben budapesti vendégek Vízvár felöl Csurgón keresztül Nagykanizsánál az M7-esre térnek. 


Hívj, +36209342760minden kérdésre szívesen válaszolunk, továbbá a túra tervezett időpontja függvényében mondjuk (és term. e-mailben át is küldjük) a túradíj összegét

 

Jelentkezés a Dráva vízitúrára: 
 

Kérünk szépen egy hívást! +36209342760
Egyeztessünk 
(időpont, létszám, időtartam, közlekedés, szállás- és étkezés, vízitúrás gyakorlat, a résztvevők....). Kérjük 
az általános szerződési és részvételi feltételek, és a "mit kell hozni" részek gondos és alapos elolvasását, majd ezek elfogadása esetén a jelentkezési lap átküldését a raba_vizitura@yahoo.com e-mail címre.
Visszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követően (tehát kizárólag az írásos vísszaigazolás után) kérjük a túradíj utalását.  

(MediaComm Kft., 12001008-00106900-00100007). A banki utalás során a banki közlemény
rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét irányítószámmal, a kenutúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és helyét beírni. Ez fontos! Nagyon nem jó, ha - mondjuk - a Dráva helyett a Rábán várunk. Egy fiktív címmel egy példa erejéig mutatjuk is a közlemény rovat helyes kitöltését:

Pl. 3102 Örsmegyer, Szélforgó u. 3. 2025. július 29-30Dráva vízitúra